Skip to content

Képzőművészeti tanulmányút a Szépművészeti Múzeumban 2024.05.24.

A 2023/2024-es tanév képzőművészeti foglalkozásán részt vevő felsős tanulókkal egy közös tanulmányútra indultunk, egyenesen a budapesti Szépművészeti Múzeumba. Az ókori Egyiptom és Klasszikus Ókor kiállításait tekintettük meg. Erről a napról kis művészeink írtak beszámolót:

Takács Anikó

szaktanár

„Egy nyugis napnak indult. Megérkeztünk az iskolába, mint minden reggel és az öltözőben gyülekezett minden képzős. Ezután megbeszéltük, mi fog történni, és elmentünk a buszmegállóhoz, majd elindultunk a 8:30-as busszal Szolnokra. Leszálltunk a buszról a szolnoki MCdonald’s-nál, onnan elsétáltunk a Vasútállomásra. Vonattal indultunk tovább Budapestre.  Megérkeztünk Budapestre a Nyugati pályaudvarra és innen elsétáltunk a budapesti Szépművészeti Múzeumhoz. Beléptünk a múzeumba, gyönyörű volt belül is, és megkerestük a ruhatárat majd lepakoltunk.  Lementünk az Ókori Egyiptom kiállításához, ahol szobrokat és ékszereket néztünk meg. Találtunk egy termet, amiben kettő fáraó maradványa és rengeteg fáraó koporsója volt. Azután következett az Ókori Görögország díszei és mellszobrai, majd következett az Ókori Róma művészete és szobormaradványai. A kiállítás végén összeszedtük a cuccainkat és elnéztünk a Szépművészeti Múzeum szuvenír boltját. A múzeum után elmetróztunk a Burger King/ McDonald’s étterembe, a csapat egyik felével Takács Anikó tanárnéni , másikkal Vincze Dániel tanárúr ment. A nap végén hazavonatoztunk emeletes vonattal, Szolnokon pedig két csapatra oszlottunk, ahol egyik felével busszal másikkal vonattal tértünk haza.

Nagyon jól éreztük magunkat! Gyönyörű volt a múzeum, nagyon tetszett a kiállítás, sok új érdekességet láthattunk! Sokat nevettünk, finomakat ettünk és jól éreztük magunkat! Nagyon köszönjük ezt a szervezést!”

Felsős képzőművészeti diákok


Album neve: Képzőművészeti tanulmányút a Szépművészeti Múzeumban 2024.05.24.. (159 fotó)

Generated by Facebook Photo Fetcher 2

Back To Top