Az ember azt gondolná, hogy ez már természetes, pedig nagyon nem az... (Tavaly először jutott…
Tanulóink a Diákolimpián 2020
A Jász-Nagykun Szolnok megyei Sakkszövetség idén is megrendezte Szolnokon a sakk Diákolimpia megyei döntőjét. Első körben egyénileg indultak diákjaink, majd csapatban mérettetek meg. Az egyéni I. II. és III. korcsoportban a 6×20 perces fordulókon nagyon ügyesen helyt álltak: Torma Tibor, Szabó Zsombor, Bagi László, Palócz Regő Máté és Tóth-Krupa Benjamin. Az ezutáni hétvégén következő csapatversenyen (I-II korcsoportban) azonban, elsöprő győzelmet arattunk, hiszen a megye 11 iskolájából 8-at magunk mögött hagyva és harmadik helyen végezve bronzérmesek lettünk. A csapat tagok: Torma Tibor, Drávucz Gréta, Bagi László, Szabó Zsombor és Palócz Regő Máté voltak.
A verseny többek között nagyon nagy koncentrációt, fegyelmet igényel, amit maximálisan hoztak tanulóink.
Méltón lehetünk rájuk büszkék, hiszen 4 hónap sakkedzés után érték el ezt a kiemelkedő eredményt. Köszönet a sakkedző Pécsi Roland kitartó munkájáért, a felkészítésért. A tanulóinknak pedig további nagyon sok sikert és szép eredményeket kívánunk!
Palócz- Keresztesi Anikó
[srizonfbalbum id=159]