„A vásárban az a jó, mindenféle eladó” „Végeladás, nincs maradás, kezdődjék hát a vásár!” Hangzott…
2023. október 23.
Minden évben izgalmas elkezdeni az októberi műsort.
Idén 48 gyerekkel vágtunk neki, a végére 36 forradalmárunk maradt.
Voltunk nagyon fáradtak, de aztán viháncolva dobáltuk a kellékmacit.
Voltunk levertek az őszi náthától, de aztán boldogan énekeltünk a még boldogabb szülinaposnak.
Voltunk besokallva a nehézségektől, de aztán nagyokat nevettünk a füstgép vagy a bakik okozta vicces helyzeteken.
Voltunk mindenhogy az elmúlt hetekben, de leginkább EGYÜTT.
Minden évben elmondom, hogy csodálom a gyerekeket, ahogyan képesek végigcsinálni ezt a másfél hónapot tanításostól, dolgozatostól, próbástól, ami nagyon sok lemondással is jár ebben az időszakban.
Számomra megfoghatatlanul szép pillanat, amikor hosszú hetek után ott állnak a színpadon a tapsot fogadva.
Aztán furcsa üresség marad majd néhány napig, hiszen nem kell kapkodva ebédelni, próbára rohanni.
Nem is ez a része hiányzik – azt hiszem, a gyerekek is valahogy így vannak ezzel – hanem az együtt töltött idő.
Amikor a legkisebb a legnagyobbal játszik a próbák szünetében.
Amikor megismerjük egymást iskolán kívüli terepen.
Amikor új közösség születik másfél hónapra egy közös célért, és hoz új barátságokat, lebont korlátokat, felold félelmeket.
És megéreznek, megtanulnak valamit abból a lelkületből, eszméből és a közösség erejéből, ami olyan bátorrá tette a fiatalokat 67 évvel ezelőtt.
Nekünk pedig idén ősszel ők voltak a büszkeségeink.
Album neve: 2023. október 23.. (172 fotó)
Generated by Facebook Photo Fetcher 2