Skip to content

Iskolánk is csatlakozott az „Egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért” eseményhez 2024

2024 október 18-án, pénteken a Szent György Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákjai is részt vettek az „Egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért” nemzetközi kezdeményezésen. Kiinduló gondolata az a Szent Pio atyától származó gondolat, miszerint „ha egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért, akkor a világ meg fog változni”. Ez az esemény kiemelt alkalom volt számunkra, és egyben megerősítette október havának, mint a rózsafüzér hónapjának üzenetét.
Az imádságot az intézményben a helyi egyházközség tagjai imádkozták elő. Minden osztályban segítették a gyerekeket a közös imádságban. Az esemény különleges lelki élményt nyújtott az iskolánk tanulóinak, erősítve az osztályközösségeket és a hitet. Az imádság egyúttal lehetőséget adott arra is, hogy a fiatalok jobban megértsék a rózsafüzér jelentőségét, és megtapasztalják az együttes imádság erejét.

Pataki Attila

hitoktató


Album neve: Iskolánk is csatlakozott az „Egymillió gyermek imádkozza a rózsaf. (65 fotó)

Generated by Facebook Photo Fetcher 2

Back To Top