1)ÉNEK-ZENE, BIOLÓGIA, TECHNIKA SZAKOS ÓRAADÓ TANÁROK 2)NAPKÖZIS TANÁR 3)ÓVODAPEDAGÓGUS
Madarak és fák napja felsőben 2022
A madarak és fák napja a Föld napjának a testvérünnepe, amelynek célja, hogy különböző megemlékezésekkel, rendezvényekkel a társadalom, különösen az ifjúság természetvédelem iránti elkötelezettségét kialakítsa, elmélyítse. Időpontja a hatályos természetvédelmi törvény szerint minden év május 10-e. A hagyomány immáron több mint százéves. Megszervezésének közvetlen előzménye a „mezőgazdaságra hasznos madarak” védelme érdekében 1902-ben kötött párizsi egyezmény, mely után Chernel István ornitológus még ebben az évben megszervezte az első madarak és fák napját. Iskolánkban is évről-évre megemlékezünk erről a napról. Idén a füsti fecskék védelmére irányítottuk a figyelmünket. Természetismeret órán megbeszéltük miért vannak veszélyben hazánkban ezek a kedves kis költöző madarak, milyen okok vezettek az állomány csökkenéséhez, valamint mi mit tehetünk a védelmük érdekében.
Technika, rajz órákon és művészeti foglalkozásokon látványos dekorációt készítettünk a folyosóra. Ezen kívül a Magyar madártani és természetvédelmi egyesülettől fecske műfészkeket és fecskepelenkát rendeltünk. Ezek kihelyezésével lehetőséget teremtünk új fecskepár fészkelésére és az ürülék felfogását is megoldjuk.
Bízunk benne, hogy a következő évben legalább két fecske családdal bővül majd a jelenlegi beköltözők száma!
Keresztesi Anikó
Album neve: Madarak és Fák napja felsőben 2022. (22 fotó)
Generated by Facebook Photo Fetcher 2
![](https://www.szgyki.hu/wp-content/uploads/2022/05/MF1-800x450-1-750x450.png)