Mi történik a szentmisén? Íme, egy kis segítség…

Első rész

Juan José Paniagua, a Catholic Link szerzője a szentmiséről írt két részes sorozatot. Írásának első fele – amely hívőknek és nem hívőknek egyaránt hasznos lehet – a bevezető részt és az igeliturgiát ismerteti.
A szentmisében Krisztus áldozatáról emlékezünk meg, arról, hogy önmagát ajánlotta fel a kereszten értünk egyszer és mindörökre. Ez a mi keresztény életünk középpontja, és a hála, amelyet Istennek bemutatunk, amellyel megköszönjük az irántunk való szeretetét. Ez nem csak egy áldozat, ez nem egy monoton ismétlődő folyamat. Azt az áldozatot mutatjuk be, amelyet Jézus tett értünk. A szentmise a Kálvárián történtek újraélése, megemlékezés és Krisztus érdemeiben való elmélyedés.
A szentmisének két része van: igeliturgia (a bűnbánati rész után) és az áldozati liturgia, amelyet Jézus személyén keresztül az Atyának ajánlunk fel, mivel mi is Isten gyermekei vagyunk.
Ahhoz, hogy mi is elnyerjük azokat a gyümölcsöket, melyeket Isten ajándékoz nekünk az Eucharisztiában, értenünk kell azt, hogy mi történik, értenünk kell a gesztusokat és a szimbólumokat és mély tisztelettel kell részt vennünk rajta.
Íme, egy összeállítás arról, amely segítséget nyújthat a könnyebb megértéshez és a szentmisén való részvételhez:

Bevezető rész

• Bevezető ének: A szentmisét a bevonulás szertartásával kezdjük. A bevezető ének egybegyűjt minket, akik különböző helyekből, kultúrából érkeztünk, különböző korúak vagyunk, de itt együtt, egy hanggal éneklünk, kifejezve, hogy egy test vagyunk Krisztusban. Egybegyűlünk, hogy megünnepeljük a legnagyobb ajándékot, amelyet Krisztus hagyott meg nekünk: az Eucharisztiát.
• Keresztvetés: Maga a szentmise keresztvetéssel kezdődik, s ugyanígy fog véget érni, amikor megkapjuk az áldást. A keresztvetés arra emlékeztet bennünket, hogy Krisztushoz tartozunk. Nagy erő lakozik ebben a rövid imában. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevével kezdjük, nem csak Isten nevét mondjuk ki, ugyanakkor az Ő jelenlétébe helyezzük magunkat.
• Lelkiismeretvizsgálat: Isten jelenlétébe helyezve magunkat, az Egyház ajánlására alázattal megvalljuk bűneinket. Ahogyan Szent Pál mondja: “Azt sem tudom, mit teszek, hiszen nem azt teszem, amit szeretnék, hanem amit gyűlölök.” (Róm 7,15). Mindannyian megismételhetjük Pál szavait, a saját életünkre tekintve. Tehát az Eucharisztia ünneplése előtt, alázatosan beismerjük testvéreink jelenlétében bűnösségünket. Amikor Isten bocsánatáért esdeklünk, annak a vak embernek a szavait ismételjük, akinek gyógyulásra volt szüksége, de nem tudott segíteni önmagán. Amikor értesült arról, hogy Jézus közeledik hozzá, a tömegből hozzá kiáltott: “Uram irgalmazz nekem.” Így hát Isten irgalmában bízva mi is így imádkozunk: “Uram irgalmazz.”
• Gloria – Dicsőség: vasárnaponként és főünnepeken énekeljük azt a himnuszt, amelyben Isten dicsőítjük: “Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség a jóakaratú embereknek. Dicsőítünk téged, áldunk téged, imádunk téged, magasztalunk téged, hálát adunk neked nagy dicsőségedért, Urunk és Istenünk, mennyei Király, mindenható Atyaisten. Urunk, Jézus Krisztus, egyszülött Fiú, Urunk és Istenünk, Isten Báránya, az Atyának Fia, te elveszed a világ bűneit, irgalmazz nekünk; te elveszed a világ bűneit, hallgasd meg könyörgésünket. Te az Atya jobbján ülsz, irgalmazz nekünk. Mert egyedül te vagy a Szent, te vagy az Úr, te vagy az egyetlen Fölség, Jézus Krisztus, a Szentlélekkel együtt, az Atyaisten dicsőségében. Amen.”
• Könyörgés: A könyörgésben a pap a közösséget közös imádságra hívja. A pap a “Könyörögjünk!” felszólítással kezdi az imádságot, kitárja kezeit Istenhez fordulás jeleként. Ez annak az ideje, hogy csendben összeszedjük magunkat és kérjük az Urat, hogy legyen segítsünkre. Az imádság végén, a pap kéréséhez csatlakozva mindannyian “Amen”-t mondunk. Ahogyan az Úr az Evangéliumban mondja: “Azt is mondom nektek: “Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön, és úgy kérik, megkapják mennyei Atyámtól. Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük.” (Mt 18,19-20) Ezt az imádságot az egyetemes Egyházzal egy közösségben mondjuk, emlékeztetve minket arra, hogy a világ számos részén élő testvéreink, szentmisék alkalmával ugyanezt teszik.

Igeliturgia

Az Úr Jézus Isten Igéjével táplál minket, mielőtt az áldozati oltárnál testével és vérével táplálna bennünket. Az olvasmányokon keresztül közvetlenül Isten szól hozzánk.
• Olvasmány: Az olvasmány az Ószövetség könyveinek egyikéből hangzik el. Fontos ezeken is elmélkedni, hiszen Isten ezeken a szavakon keresztül készít fel minket Krisztus eljövetelére. Arra készít fel minket, hogy Jézust hallgassuk. Az olvasmány mindig közvetlenül kötődik az Evangéliumhoz.
• Zsoltárok: Az olvasmányt követően hangzik el ez a rész. A zsoltárok mindig is fontosak, nagy jelentőségűek voltak az Egyház történetében. Mikor a zsoltár szavait imádkozzuk, Isten szavaival imádkozunk. Ezeket a szavakat Ő helyezi ajkainkra, melynek köszönhetően ki tudjuk magunkat fejezni az imádságban. A zsoltárok megtanítanak minket imádkozni, Istennel beszélgetni.
• Szentlecke: Ez az Újszövetség következő könyveiből hangozhat el: vagy Szent Pál leveleiből, vagy a katolikus levelekből, vagy a Zsidókhoz írt levélből, vagy pedig a Jelenések könyvéből. Ezek az írások az Apostoloktól származnak. Azoknak a beszédeit és írásait hallhatjuk, akiket Jézus meghagyott vezetőknek, miután Ő felment az Atyához a mennybe. Ezeket az embereket a Szentlélek töltötte el, s arra hívta őket, hogy hirdessék az örömhírt. A Szentírás ezen könyveiből hatalmas bölcsességre tehetünk szert.
• Evangélium: Az olvasmányban prófétái, a szentleckében apostolai által szól hozzánk Isten, az evangéliumban pedig közvetlenül Fián, Jézus Krisztuson keresztül beszél hozzánk. Ez az igeliturgia legfontosabb része. Ebben a részben Jézus beszédeit, tanításait, gyógyító szavait halljuk közvetlenül. Az evangélium szó örömhírt jelent, s ez az örömhír nem csupán egy üzenet, hanem maga Jézus! A legjobb hír, amit valaha hallhattunk, hallhatunk. Nagyon fontos pillanat ez, ezért állva hallgatjuk, s Alleluja örömével éneklünk, mielőtt meghallgatnánk. Az evangéliumot a pap olvassa fel. Az elején kereszt jelét rajzoljuk a homlokunkra, az ajkainkra és a mellkasunkra, ami azt jelképezi, hogy gondolatunkban felismertük Isten szavait, szájunkkal megvalljuk azt és a szívünkben őrizzük.
• Homília, szentbeszéd: Nem elég hallanunk, de értenünk is kell Isten hozzánk intézett szavát. A homília szó görög eredetű, dialógust, párbeszédet jelent. Miközben a pap megmagyarázza a felolvasott szentírási részt, képessé válunk arra, hogy elmélyedjünk abban.

Második rész

Juan José Paniagua, a Catholic Link szerzője a szentmiséről írt két részes sorozatot. Írásának első felében a bevezető részt és az igeliturgiát ismertette, ebben a részben pedig az áldozati liturgiáról és a szentmise befejező részéről olvashatunk.

Amikor valaki ki akarja fejezni szeretetét és barátságát irányodba, majdhogynem mindig meghív az otthonában. Két fontos dolog kerül előtérbe a következőkben: a párbeszéd és az étkezés. A szentmisében Jézus arra hív minket, hogy barátai legyünk, melyben szintén összetalálkozik ez a két fontos momentum: a párbeszéd, amikor Jézus megszólít minket, s mi pedig az imádságban válaszolunk; illetve az étkezés, amikor az Eucharisztikus lakomában nekünk adja Testét és Vérét.
Az előző cikkben a szentmiséről magáról és az igeliturgiáról szóltunk, most pedig az Eucharisztia liturgiájáról fogunk írni.
Az Eucharisztia liturgiája a szentmise legfontosabb része. Három része van: felajánlás, átváltoztatás (ami az egész liturgia középpontja) és a szentáldozás. Reméljük, hogy ez az írás segítségül szolgál az apostoli küldetésedben!
Áldozati adományok felajánlása
Ez az a rész, amikor két egyszerű ételt, a kenyeret és a bort az oltárra hozzák, melyet a pap felajánl Istennek, ahogy Jézus meghagyta az utolsó vacsorán, az Eucharisztia megalapításakor. Ezeknek az ételeknek az egyszerűsége a gyermek felajánlására emlékeztet bennünket: az öt halra és két kenyérre, amelyet Jézusnak adott. Ez volt mindene, de bármilyen kicsi is volt, Jézus kezébe helyezve bőséges és elegendő táplálékká vált sokak számára, s még maradt is belőle. Ehhez hasonlóan, a mi egyszerű felajánlásunk is a kenyérben és a borban, az Úr kezeibe helyezve, szintén nagy bőséggé fog válni, Krisztus Testévé és Vérévé, amely számtalan embert táplál, akik az Istennel való kapcsolatot éhezik. A szentmiséken mi mindannyian ez a sokaság vagyunk. A kenyérrel és a borral mi magunkat is az Istennek ajándékozzuk. Felajánljuk neki erőfeszítéseinket, áldozatvállalásainkat, örömeinket, nehézségeinket. Felajánljuk neki gyengeségünket, hogy nagy dolgokat cselekedjen általa. Amikor Isten a kenyeret és a bort az ő Testévé és Vérévé változtatja, minket is átalakít, jobbá tesz minket.

Felajánló könyörgés

Az áldozati adományok bemutatása után a pap az oltár irányába hajol, majd alig hallhatóan imádkozik. (Számos ilyen alkalom van a szentmisén, amikor a pap nagyon halkan beszél.) Ebből az alkalomból így imádkozik: “Alázatos lelkünkkel és bűnbánó szívünkkel fogadj el minket Urunk, és neked rendelt áldozatul, a Te dicsőségedre, Urunk.” Ez egy fontos pillanat, mivel ez azt mutatja be számunkra, hogy amikor a pap bemutatja a misét, valóban imádkozik, nem pedig gépies gesztusokat ismételget, hanem Istennel folytat valódi párbeszédet.

Prefáció

A prefáció két latin eredetű szóból, a “pre” és “factum” szavakból származik, azt jelenti: bevezetés. Azért hívják így, mert ez közvetlenül azelőtt a rész előtt van, amely az egész szentmise legfontosabb része: az Eucharisztikus imádság előtt található, amely az átváltoztatás pillanatával van körülölelve.
A prefációban párbeszédben vagyunk a pappal: “Emeljétek fel szíveteket” – mondja a pap; “Felemeltük az Úrhoz” – felelik rá a hívek.
Köszönetet mondunk Istennek, méltatjuk szeretetének megnyilvánulásait és dicsőítjük őt. Mindezzel emeljük fel hozzá a szívünk. Ezzel a belső cselekedettel hív minket a szertartás arra, hogy felkészüljünk a legfontosabb pillanatra, amikor Krisztus ajándékká lesz számunkra Testével és Vérével. Emiatt mondta Benedek pápa: “Szívünk felemelése az Úrhoz nem pusztán egy rituális válaszadás, hanem sokkal inkább annak kifejezése, hogy mi zajlik a szívben, mely felemeli önmagát és egybekapcsolódik másokéval.”

Szent vagy

A prefáció azzal az énekkel végződik, melyben az Istent dicsérjük. A szöveg teljes egészében a Szentírásból származik. Az ének első részét az angyalok karától hallottuk, amelyet Izajás próféta hallott énekelni Isten trónusa körül. A “szent” szó háromszori megismétlése a Szentháromság három isteni személyére emlékeztet bennünket. Az ének, az akklamáció második részét a tömeg zengi, amikor Virágvasárnap Jézus szamárháton bevonul Jeruzsálembe: “Áldott, aki az Úr nevében jön, hozsanna a magasságban.” Az örömmel fogadott Jézus, a régóta várt király, belép a városba. A szentmisében mi is Krisztust köszöntjük, aki érettünk ajándékká lesz. Így elmondhatjuk, hogy a “Szent vagy” az angyalok és az összes szentek dala, mely egybegyűjt minket Isten dicséretében.
A Szentlélek lehívása – epiklézis
Ez az a pillanat, amikor a Szentlelket lehívja a pap a felajánlott kenyérre és a borra, amelyet bemutatunk a szentmisén. Ebben a pillanatban, a pap kitárja kezeit az áldozati adomány felett. Ahogyan Mária is eltelt a Szentlélekkel, akitől ajándékként méhében Jézus fogantatott; mi is a Szentlelket hívjuk, hogy áradjon ki ezekre az ajándékokra, s tegye láthatóvá Krisztust közöttünk.

Az utolsó vacsora megjelenítése

Elérkeztünk az Eucharisztikus imádság szívéhez, a szentmise legfontosabb pillanatához. Miként Jézus meghagyta tanítványainak: “Tegyétek az én emlékezetemre.”; a pap, Krisztus személyét megjelenítve mondja az Eucharisztia megalapításának szavait, ugyanúgy, ahogy azt Jézus tette az Utolsó vacsorán. Ezeknek a szavaknak teremtő ereje van. Úgy, ahogyan Isten mondta, „Gyűljenek össze az ég alatti vizek egy helyre és emelkedjék ki a száraz”, az úgy is történt. Amikor Jézus azt mondja a bénának: “Fogd az ágyadat, kelj fel és járj!”, a béna, aki sohasem járt, megemelte lábait és járni kezdett. Vagy amikor azt mondta a barátjának Lázárnak, miután már három napja sírban feküdt: “Lázár, jöjj ki!”, Lázár feltámadt és kijött a sírból. Ahogyan Istennek, Jézusnak is engedelmeskednek a teremtmények.
A szentmisén, amikor Isten szól a papon keresztül: “VEGYÉTEK, ÉS EGYETEK EBBŐL MINDNYÁJAN, MERT EZ AZ ÉN TESTEM, MELY ÉRTETEK ADATIK…”, “VEGYÉTEK, ÉS IGYATOK EBBŐL MINDNYÁJAN. MERT EZ AZ ÉN VÉREM KELYHE, AZ ÚJ ÉS ÖRÖK SZÖVETSÉGÉ…”, ezekkel a hatásos szavakkal a felajánlott kenyér és bor megszűnik annak lenni, s valóságosan Krisztus Testévé és Vérévé változik; valóságos Testévé, Vérévé, Lelkévé és valóságosan istenivé.

Miatyánk…

Mielőtt szentáldozáshoz járulunk, az Egyház arra hív minket, hogy mondjuk el együtt azt az imát, amit Jézus tanított nekünk. Szent Ciprián azt mondta: “Mely imádság az, amelyet az Atya szívesebben hall, mint az, amelyet egyetlen Fiától, Jézus Krisztustól hallott?” Amikor a Miatyánk imádságát imádkozzuk, az Atya felismeri bennünk az Ő egyszülött Fiának hangját. Tehát, amikor az Úr imáját mondjuk, nem a saját szavainkkal imádkozunk, hanem Istenével, ugyanazokkal a szavakkal, amelyekkel Jézus tanított minket imádkozni. Az imádság neve nem az, hogy az én Atyám, hanem a MI Atyánk. Ez a szeretetközösségre, a testvériességre és a megbékélésre hív minket. Ferenc pápa tisztán kifejezte, hogy ” Ez az imádság nem imádkozható gyűlölettel a szívünkben.” Ez az imádság az, ami felkészíti a közösségi létre a szívünket.

Szentáldozás

Hányszor előfordult már velünk, hogy azt mondtuk: “Éhen halok!”. A testünk nehezen viseli az éhségérzetet, ezért fejezzük ki magunkat ezen a módon. Bár rendelkezünk egy ennél jóval mélyebb éhségérzettel, amikor az Istennel való kapcsolatra sóvárgunk. Krisztus étellé lett számunkra, hiszen nem akar ezzel az érzéssel hagyni bennünket. Azért jött, hogy életünk legyen, s hogy azt bőségben éljük. Ez a szentáldozás (lat. communio szóból, ami közösséget, lelki közösséget is jelent – ford.) pillanata. Ekkor a pap előrejön, hogy kiszolgáltassa az Eucharisztikus lakomát. Amikor Krisztus testét magunkhoz vesszük, személyes és mély kapcsolatba, közösségbe kerülünk Vele. Amikor valaki eszik valamit, amikor az mondhatni testének részévé válik, eggyé lesz azzal vele, s senki sem tudja elvenni tőle. Amikor magunkhoz vesszük Krisztus testét, valami egészen más történik, nemcsak elfogyasztunk valamit, hanem végeredményben azzá válunk, amit eszünk, Krisztushoz hasonlókká leszünk. Ez az örök élet eledele, s aki ebből eszik, örökké élni fog.

Áldás és elbocsátás

A szentmise úgy fejeződik be, ahogyan elkezdtük, a keresztvetéssel. Békével mehetünk, találkoztunk Istennel a szentmisén és ebből a találkozásból fakadó, megújult erővel folytathatjuk munkánkat, amelyet Istentől kaptunk. A liturgia végén a pap megáld minket. Az áldás szó a latin benedictio szóból származik, amely két szóból áll, a “bene” és “dicere” szavakból, ami azt jelenti, hogy “jót mondani” valakire, megáldani valakit. Általában, ha valaki áldást mond ránk, az nem tesz minket sem jobb, sem rosszabb emberré. Ugyanakkor, amikor Isten áld meg minket, szavai határozottan megváltoztatnak bennünket. Kegyelemmel ajándékoz meg bennünket, hogy megvívjuk a jó harcot. Ily módon, mikor a szentmise véget ér, kellő erővel folytathatjuk tovább keresztény életünket.

Forrás: Catholic-Link.org