Skip to content

Szemléletváltó kerékpáros program a biztonságos kerékpározásért 2018.

2018. 10. 18-án délelőtt az óvodásoknak, délután az iskolásoknak került megrendezésre a Magyar Kerékpáros klub, a Rendőrség és a Jászalsószentgyörgyi Községi Önkormányzat által megszervezett esemény, mely a biztonságos kerékpározásra hívta fel a figyelmet.

Először Sebestyén Klára köszöntötte a résztvevő osztályokat, a 3. és a 4. osztály vett részt a programon.

Ezután Szabó Szilvia, a Jászberényi Rendőrkapitányság baleset-megelőzési szóvivője köszöntötte a gyerekeket és tartott előadást a biztonságos közlekedésről. Valamint bemutatta kis segítőjét, Robit, az interaktív robotot, aki elvarázsolta a gyerekeket mozgásával, tánctudásával.

Ennek a programnak a keretében a gyerekek több állomáson vettek részt.

Az egyik állomáson a kerékpárosokra vonatkozó közlekedési táblákkal ismerkedtek meg a gyerekek, melyek közül nagyon sokat felismertek.

A következő állomáson egy egyszerű módszerrel megtanulhatták, hogyan lehet könnyedén kerékpárt rajzolni. Ez a feladat is nagyon jól sikerült mindenkinek.

A harmadik állomáson 11 kérdésből álló feladatlapot kellett kitölteniük a gyerekeknek párokban, mely a kerékpáros közlekedéssel volt kapcsolatos. Nagyon jól teljesítettek a csapatok.

Az utolsó állomáson kamatoztathatták eddigi tudásukat, hiszen az aszfaltra felrajzolt utcarészleten kellett kerékpárral közlekedniük, figyelembe véve a felrajzolt közlekedési jeleket és a kitett táblákat. Vas Tamásné, Zsófi néni, a Jászberényi Rendőrkapitányság szóvivője ismertette a feladatot, és javította az esetleges hibákat.

Összességében nagyon jól sikerült a délután, minden gyerek hatalmas élményekkel és ajándékokkal térhetett haza.

 

Valcsikné Palcsó Szilvia

[srizonfbalbum id=76]

Back To Top