„A vásárban az a jó, mindenféle eladó” „Végeladás, nincs maradás, kezdődjék hát a vásár!” Hangzott…
Szentírás felolvasó verseny 2024
November 12-én iskolánk nyolc diákja (Kiss Noémi, Sipos Dorina, Bagi Attila, Drávucz Gréta, Győr Danuta, Kovács Edgár, Törőcsik Tamás, Balogh Zoltán) büszkén képviselte intézményünket a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskolában megrendezett Szentírás-felolvasó versenyen. A rangos eseményen összesen 19 iskola és 82 tehetséges tanuló mérte össze tudását négy különböző korosztályban. Minden korosztályban húsz fő fölött voltak a versenyzők.
Diákjaink példamutató lelkesedéssel és mély hittel készültek erre az alkalomra. Tanulóink méltóképpen képviselték iskolánkat, mindannyian kihozták magukból a legjobbat, és szépen szerepeltek a szoros mezőnyben.
Ez az esemény nemcsak a versengésről szólt, hanem a Szentírás szavaival való mélyebb találkozásról, amely minden résztvevő számára lelki gazdagodást jelentett.
Gratulálunk minden résztvevőnek, akik munkájukkal, szorgalmukkal példát mutattak mindannyiunk számára! Reméljük, hogy a jövőben a szoros mezőnyből a mi intézményünk tanulói közül kerül ki valaki győztesként.
Pataki Attila hitoktató
Album neve: Szentírás felolvasó verseny 2024. (4 fotó)
Generated by Facebook Photo Fetcher 2